Ez egy hosszabb bejegyzés lesz, ha találok hozzá elég anyagot. Több mint 20 év rendszerező munkáját foglalom össze. Rég elfelejtett cselek is előkerülhetnek. A teljesség igénye nélkül felsorolok pár új és régi alapmozdulatot, az érthetőség kedvéért. A csel elnevezésekkel sokat bajlódtam az elmúlt több mint két évtizedben.
ALAPCSELEK: 1. TurnAwayPull-Rabona (Rafael van der Vaart-csel) - a holland utcai fociból groundmoves-freestyleból került át a mozdulat a köztudatba, két korábbi felvétel alapján neveztem el tiszteletből a hatékony (kötény)alkalmazása miatt a holland válogatott labdarúgóról.
2.Z-CSEL vagy PULLBACK-Z A PandraBros japán focicsel-oktató duó YouTube oldalán láttam először ezt a mozdulatot, előbb Z-CSELnek később azonban a PULLBACK cselek közé soroltam, így lett elsőként a VISSZAHÚZÓS-CSEL, PUSKÁS-V és PULLBACK-V, majd az L-CSEL-nek nevezet mozdulat PULLBACK-L, tehát célszerű felosztást találtam PULLBACK-Z, PULLBACK-L és PULLBACK-V valamint a régóta rendszerezetlen sok helyen U-TURN, SOHLENWENDE. általam csak X-ROLLnak nevezett mozdulat is helyet talált a cselek újfajta rendszerezése során, ezentúl a cipőorros-futsalos húzás, ami a ZINEDINE ZIDANE ROULETTE-CSEL első mozdulata a továbbiakban PULLBACK-X. Így tehát négyféle PULLBACK lett rendszerezve PULLBACK-Z (feltaláló: PandaBros duó JAPAN) PULLBACK-L PULLBACK-V és (Puskás Ferenc) PULLBACK-X (FUTSAL)
SLIP vagy SLIPSTOP, a csúsztatásból is minimum négyféle van, kettő ezek közül már fent van az első 18 GIF filen, ez az 1. outside-slip és a 2. turnaway-slip (én ezt is ide sorolom, látható egy roulette cselváltozatom a slipstop mozdulattal), az 3. inside-slip, mint a Puskás-V (PULLBACK-V) előkészítő mozdulata a legismertebb, valamint a negyedik mozdulat a 4. rüszttel való előrefele (vagy akár másirányú) labda csúsztatás.
Ez egy hosszabb bejegyzés lesz, ha találok hozzá elég anyagot. Több mint 20 év rendszerező munkáját foglalom össze. Rég elfelejtett cselek is előkerülhetnek. A teljesség igénye nélkül felsorolok pár új és régi alapmozdulatot, az érthetőség kedvéért. A csel elnevezésekkel sokat bajlódtam az elmúlt több mint két évtizedben.
VálaszTörlésALAPCSELEK:
1. TurnAwayPull-Rabona (Rafael van der Vaart-csel) - a holland utcai fociból groundmoves-freestyleból került át a mozdulat a köztudatba, két korábbi felvétel alapján neveztem el tiszteletből a hatékony (kötény)alkalmazása miatt a holland válogatott labdarúgóról.
2.Z-CSEL vagy PULLBACK-Z A PandraBros japán focicsel-oktató duó YouTube oldalán láttam először ezt a mozdulatot, előbb Z-CSELnek később azonban a PULLBACK cselek közé soroltam, így lett elsőként a VISSZAHÚZÓS-CSEL, PUSKÁS-V és PULLBACK-V, majd az L-CSEL-nek nevezet mozdulat PULLBACK-L, tehát célszerű felosztást találtam PULLBACK-Z, PULLBACK-L és PULLBACK-V valamint a régóta rendszerezetlen sok helyen U-TURN, SOHLENWENDE. általam csak X-ROLLnak nevezett mozdulat is helyet talált a cselek újfajta rendszerezése során, ezentúl a cipőorros-futsalos húzás, ami a ZINEDINE ZIDANE ROULETTE-CSEL első mozdulata a továbbiakban PULLBACK-X. Így tehát négyféle PULLBACK lett rendszerezve
PULLBACK-Z (feltaláló: PandaBros duó JAPAN)
PULLBACK-L
PULLBACK-V és (Puskás Ferenc)
PULLBACK-X (FUTSAL)

VálaszTörlés