2024. december 4., szerda

STANLEY MATTHEWS: ÉLETEM A LABDARÚGÁS - THE STANLEY MATTHEWS STORY -

 

1956-ban Stanley Matthews, mint az első aranylabdás labdarúgó írta be magát örökre a foci világtörténetébe. Legendás játékosként egészen ötvenéves koráig játszott; az 1953-as Anglia-Magyarország 3:6 mérkőzés idején elmúlt már 38 éves. Vitray Tamás a könyv fordítója nehezményezte, hogy erről a mérkőzésről Stan megfeledkezett életrajzi írásában, így levelezésbe kezdtek és a könyv előszavában helyet kapott ez is, így vált ez a könyv a magyar olvasók számára is teljessé. A kiválóan cselező és szélvészgyors Stanley Matthews három jelentős edzésmódszert említ. Szokásává lett apja révén, hogy minden reggel hajnalok hajnalán már elindult futni, vágtázni. Ez gyors rövid sprinteket jelentett, amit labdával is elvégzett. Az igazi áttörést azonban számára a labdával való rendszeres szlalomozás hozta el, ezt maga is bevallja, hogy ekkor igazán szintet lépett. Maga is nagyon meglepődött ennek az edzés-módszernek a rendkívüli hatékonyságán. Én ezen annyira nem lepődtem meg, hiszen éveken át rendszeresen bójáztam, és még ma is ötvenes éveim közepén is néha kiviszek magammal a pályára pár bóját (üdítős palack is megteszi), egy cselezőjátékosnak mindez elengedhetetlen része kellene legyen az edzésprogramjának. Magánvélemény, hogy nem feltétlenül csak a reflexeket trenírozzuk ilyenkor, hanem az állóképesség, a fordulékonyság, tehát olyan "mikroizmokat" is, amelyek a cselezéshez, mint mozgásformához felerősödve hozzájárulnak.

  Vitray említi, hogy sok sztárlabdarúgó csak megiratja a könyvét másokkal, Stanley Matthews azonban nemcsak kiválóan cselezett a pályán, hanem ezen könyv alapján állítom: volt tehetsége az íráshoz is.

   Ami a cselek fejlődéstörténetét illeti, a Matthews-csel is továbbfejlődött Reverse-Elastico lett belőle, a brazilok pedig belekombináltak egy bringa-cselt és azóta Neymar-változatként kering a neten. 
 
    

1 megjegyzés:

  1. A cselek fejlődnek, de a régieket sem szabad lenézni, egy Matthews-csel akár fordulásból éppúgy hatékony lehet, másrészt az Elastico-féle cselekkel kiválóan kombinálható. De megtaláható itt a blogomon az a felvétel is, hogy Jose Antonio Reyes (Sevilla FC) egy Matthews mozdulattal bőrözi be Luis Figot.

    VálaszTörlés